Záró bejegyzés

Gondban vagyok. Úgy ültem le a gép elé, hogy juszt sem fogok nagy szavakat használni, de szerény blogírói képességeim szabotálják, hogy megkerüljem vagy ügyesen elrejtsem őket.

A meglátogatott 3 ázsiai ország elképesztő. A sűrű program lehetővé tette, hogy - habár csak szőrmentén, a felszínt karcolgatva, ahogy a mottónk is szól - betekintést nyerjünk az ázsiai kultúrába, megismerjük természeti értékeit és megértsük az itt élő emberek világát: láttunk magasan fejlett társadalmat és mélyszegénységben élő közösséget is. Valószínűleg a következő napokban, hetekben még "emészteni" fogjuk a látottakat és a tapasztaltak mélyen beágyazódnak majd életszemléletünkbe. Minderről még korai tanulságot vonni.

Jól kihasználtuk a rendelkezésre álló időt. Egy összesítés az utazásról, számokban:

közlekedési eszköz	utak száma	megtett km
repülő	9	26000
busz	36	3060
vonat	10	1300
motor	11	1100
autó	6	150
becak	4	20
hajó	5	80
gyalog	40	200
Össz.	121	31910

Az utazás, ahogy eddig is, fontos szerepet játszik majd életünkben. Bár eddig sem szégyenkezhettünk ezen a téren, de most kőbe is véssük: évente legalább egyszer, hosszabb időre elutazunk. Ezen cél érdekében anyagi áldozatokat is hajlandók vagyunk hozni más költéseink, kiadásaink kárára.

Jövőre Vietnám, Laosz van soron a tervek szerint. Ázsiával még korántsem telítődtünk!

Szőrmentén blog is lesz még. Mintegy 5000 kattintást számlált és 40 rendszeres napi és kb, 20 bizonyos időközönként bekukkantó olvasónk volt. A család, rokonság és barátok követhették így utunkat, mely figyelmet (és aggódást) szeretnénk mindenkitől megköszönni. A blog írása bumeráng módjára a mi élményünket is erősítette, mélyebben rögzültek így a tapasztaltak. Jó lesz ide visszatérni. 

Sziasztok!

Ni és Tom

40.nap Abu Dhabi - Budapest

Az Air Berlin járatán aludtunk valamennyit, de reggel hét órai érkezésünk után elég nyúzottan pislogtunk az ócska Berlin-Tegel reptéren. Itt határozott lépésre szántuk el magunkat: mivel a következő, pesti gépig még 10 óra volt hátra, megnéztük Berlint.

Hátizsákainkat magunkkal cipelve, napijegyet váltva, bebuszoztunk a belvárosba, az Alexanderplatzra, megnéztünk néhány templomot, elsétáltunk a Spree mentén a Siegelsäule-ig, majd kivillamosoztunk a megmaradt falhoz, megnéztük az emlékhelyet. Végül, ha már ott jártunk, Currywursttal tömtük teli magunkat. Mivel ezen blog témájában nem fér bele Berlin, csak egy itteni "becsakosról" készült fotónkat rakjuk fel, akinek szállítóeszköze ugyan nem nyújt több helyet, mint ázsiai társai, cserébe kissé jobban van karbantartva - valószínűleg gazdája nem lakik benne. Azért persze az ázsiait részesítjük előnyben.:-)

A pesti gép 5 órakor indult vissza, 7 óra előtt meg is érkeztünk, ahol Andi (köszi!!!:) várt minket. Mivel Ni már rekedt volt a fáradságtól, rábeszéltük a taxira, amit Andi ügyesen meg is szervezett nekünk.

Hazaértünk után valamelyest kipakoltunk, aztán ágyba estünk. 

39. nap Kuta - Abu Dhabi

Ébredés és rámolás után, egy fél órás sétával kiértünk a Ngurah Rai reptérre. Air Asia gépünk 9:10kor indult és 11:30kor érkezett meg Szingapúrba. Az utat turbulencia színesítette: Ni, aki ilyen erőset még nem tapasztalt, kissé ráparázott, álmomból ébredve nyugtattam és magyaráztam neki az jelenség okát. A haszna mindenesetre megvolt az ijedtségnek: látván, hogy az előttünk ülő utasok a hirtelen magasságcsökkenés hatására némileg elemelkednek a ülésből, Ni eddig hanyag biztonsági öv használata javul majd. :)

Szingapúr még egyszer lenyűgözött minket, pontosabban kétszer: egyrészt a reptér nem hiába lett 2013 legjobb reptere, mind kialakításában, mind szolgáltatásaiban verhetetlen. Másrészt ugyancsak reptér: az átutazók számára idegenvezetéssel egybekötött városlátogatást nyújt ingyenesen, busszal a belvárosba, a várakozást így hasznosan töltöttük.

Az Etihad Airlines este 8kor induló Abu Dhabi gépe sem késett, eseménytelen, a zömében végigevett út végén, hajnal kettőkor érkeztünk meg az éjjel is 38 fokos Emirátusokba.

Holnapra még két repülőút maradt, egy Berlinbe, egy Budapestre.

38. nap Amed - Kuta

6órakor ébresztett Android barátunk. Az amedi nap a szomszédos sziget, Lombok mögül lábujjhegyen pipiskedve búcsúzott tőlünk. A szokásos 30perc mosakodás+pakolás után kiballagtunk a motorhoz, felmálháztunk. Mivel házigazdánk, Nga ígérete ellenére nem bukkant fel, a kulcsot a kis házikóban hagytuk és elindultunk Kuta, a reptér felé.

Az út mintegy felét lerobogóztuk: természetesen a hegyekben elkapott minket az eső, de az amlapurai reggelivel együtt számolva is, rekordidőt futva 90 perc alatt tettük meg a távot. Az ázsiai robogók nagy kerekeinek köszönhetően egész jól dönthetőek a a kanyarokban. :)

Padangbaiba érkezvén megpróbáltuk leadni a Hondát, mivel azonban nem volt az üzletben a bérbeadó, csak leparkoltunk az üzlet előtt és a kulcsot egyelőre megtartva átslattyogtunk a buszállomásra, hogy lezsírozzuk a maradék visszautat. Itt összetalálkoztunk a Denpasarban reggeli fuvarra vadászó bácsival, aki idehozott minket. Mivel nem ismert meg, dupla árral kezdett, így újra alkudozni kellett, mire megállapodtunk a viteldíjban. A megállapodás után említettem meg neki csak, hogy 10 napja vele jöttünk Padangbai-ig ezért vagyok hajlandó csak "félárat" fizetni: ismerem már a "tarifát". :) Ezután visszaszaladtam még a robogókulcsot leadni, természetesen megküzdöttem a bérbeadóval is: mivel nem este, hanem másnap reggel vittük vissza a motort, egy plusz napot kért, de végül megegyeztünk egy baráti kézfogásban.

11 órakor már Kutában voltunk, sofőrünk kérésünkre a reptéren rakott ki minket. Egy kis kavargás és a szálláslehetőségek felmérése után egy kis szobát béreltünk a még hátralévő éjszakára. Lecuccolás, egy fogatlan ausztrállal és randa indonéz barátnőjével való haverkodás után bevetettük magunkat a városba.

Kuta Indonézia és azon belül Bali Siófokja: különböző éttermek, hotelek egészen a luxuskategóriáig, üzletek egymás hegyén-hátán, masszázs és tetoválószalonok vég nélkül sorakoznak a Legian utcán. A part fantasztikus fehér homokos és szép hullámainak köszönhetően a kezdő szörfösök paradicsoma.

Kilométereken elnyúló tengerpart, háttérben az Agung vulkán

Szörfösök minden mennyiségben, szerencsére zsúfoltság azért nincs

A gyerekek jól elvoltak 

Indonézia függetlenségi napja augusztus 16.

Az ünnep alkalmából felvonuló asszonyok

A sárkány elbújt előlünk sajnos

Naplemente

Ni csak óvatosan tesztelte a hullámokat

Este, sötétedés után és fáradságunk ellenére, még Indonéziától búcsúzva sétáltunk egy nagyot, majd aludni raktuk el magunkat.  

Holnap két repülőút vár ránk, egy Szingapúrig, egy Abu Dhabi-ig.

37. nap Amed

Ni megtanult motorozni, jobban mondva megtette az első lépéseket a soha véget nem érő úton a kis poros Honda nyergében. Elmagyaráztam neki az alapokat, aztán több nap is vezetett egy kicsit. A 37. nap végére már elég határozottan kanyargott a víz feletti dimbes-dombos kis úton, előzgette a falusiakat, míg én a háta mögött kapaszkodtam. Megfigyeltem: a menetszél valahogy mindig széles mosolyra húzta száját, remélem nem fázott meg a kis foga. :-)

 

Este összepakoltunk, elbúcsúztunk a balinéz ismerősöktől. A tengerparton megismert gyerekek kaptak egy kis csokit, igaz, utolsó nap csak az egyikőjük volt a parton, így ő játszotta a futár szerepet - reméljük nem ette meg az összeset. :-)

Holnap visszamegyünk Kutába, hogy közelebb legyünk a reptérhez a másnapi indulás miatt.

36. nap Amed

A mai nap tényleg semmi újat nem csináltunk, ezért 2 nappal ezelőtti, vezetési stílusról szóló bekezdésemet kibővítem néhány képpel, mely főként járműveket és hozzájuk kapcsolódó érdekességeket tartalmaz.

Mindhárom meglátogatott ázsiai országban elöl is kötelező rendszám a motorokon 

Szép állapotban megőrzött Toyota

Malajzia büszkeségei: a Protonok, rengeteg van belőle

Megberhelt Suzi KL-ben

Takarosan becsomagolt Proton

VW a 40-es évekből

Oldtimer

Bogárműhely

Opelet (helyijárat) Medanban

Összetákolt jet-ski

Batak Toyota: nagy becsben tartják ezt a márkát ázsiaszerte

Land Cruiser: Jáván, a Bromo vulkán kalderáját ilyenek szelik keresztül

Személyautó kevés van Indonéziában, inkább egyterű, kisbusz és terepjáró a használatos

Szumátrai távolsági buszok: színes egyéniségek

Mi így közlekedtünk Balin: olcsóbb, gyors és jóóóó

Otthon és munkahely; a becakosok nagy részének annyi a vagyona, ami a képen látható

Holnap az utolsó pihenőnap következik Amedban.

35 nap Amed

Most jött ki rajtunk igazán az elmúlt hetek fáradtsága. Ezen a napon távolról nézve sem üldöztük az aktív programokat. A szokásos sznorkelezés, úszás, Ni részéről napozás mellett az óceán fölötti teraszon töltöttük időnk nagy részét.

Előző este egy étteremtulajjal tárgyaltam, hogy esetleg egy angolul nem beszélő barátjával kimennék hajnalban halászni. Én 2300 Forintnyi összeget szántam maximum a programra, de mivel engedménnyel is a duplája maradt az ár, nem jött létre a megállapodás, hiába mondtam, hogy segítek a halászatban. :-)

Érdekes módon az addig ismeretlen barát ma hajnalban, mielőtt elindult volna az óceánra, mégis felébresztett álmunkból, a kis házikó mellett óbégatva, hátha álmosan engedékenyebb leszek és mégis kifizetem a kért árat. Mikor terve nem jött össze, köpött egyet (aprót köpnek az indonézek, azt inkább csak mintegy utánozva fejezik ki nemtetszésüket, ezt már tapasztaltuk korábban is) és elment. Visszafeküdtem aludni, a halászatra majd egy másik kevésbé profitorientált halásszal vállalkozok. :-)

Ismét gyümölcsök; rávetettük magunkat az előző nap vásárolt, részben még ismeretlen finomságokra. Az egyik legérdekesebb a barna salak, másnéven kígyógyümölcs volt, mely kigyóbőr szerű héjjal, almára emlékeztető hússal rendelkezik és egy pálma termése.

Holnap folytatjuk a mai termelékeny hozzáállást a idő múlásához..

34. nap Amed - Ulu Watu

Reggel igyekeztünk időben elindulni, de csak 8:30kor sikerült, természetesen engem tartott még fogva az ágy. Innentől kezdve viszont jól haladtunk. A szokásos reggeli a szupermarketből beszerzett ételekből Amlapurában gyorsan megvolt, 11kor már Kuta mellett voltunk és délben meg is érkeztünk a sziget legdélebbi pontjára, Ulu Watura.

A falura - melynek partja messze földön híres szörfösparadicsom - ezúttal nem voltunk kíváncsiak, hanem rögtön a felette lévő sziklákra motoroztunk fel. Az ott lévő templom miatt lehúztak rólunk 460 Ft-Rúpiát, de az igazi látványt a háborgó, a sziklákat lankadatlanul ostromló óceán szolgáltatta. A bejáratnál a templom és a rajtam lévő rövidnadrág ellentéte miatt felöltöztettek egy kendővel, melynek köszönhetően némileg idétlenül néztem ki.

 

Ulu Watu után elmotoroztunk Kutába, hogy a pénteki érkezés előtt még motorral felderítsük a helyszínt. Vásároltunk is a helyi Carrefourban, aztán 4 óra körül hazaindultunk. Odafelé elkerültük valahogy a fővárost, visszafelé ez sajnos nem sikerült; jó másfél órán keresztül cikázhattunk az eszméletlen forgalomban és szmogban, mire irányba kerültünk a keleti parton fekvő Amedhez. Este 8 lett, mire hazaértünk.

A következő 3 napban Amedben maradunk, felkészülve a mintegy 3 napos visszaútra.

33. nap Amed

Ezen a napon ismét pihentünk, a Batur alaposan elfárasztott minket. Az utazásunk első 3 hetét gyakorlatilag végig utazva vagy legalábbis "bázisról" kiindulva aktívan töltöttük, de az 5-6 hétre már lelassultunk és több napot lazsáltunk-lazsálunk az óceán menti kis faluban, Amedben. A napi aktivitás sétában, strandolásban, sznorkelezésben és a helyi kifőzdék látogatásában kimerül. Ez így rendben is van.

A falusiak élik mindennapi életüket: a férfiak reggel halásznak, földet művelnek vagy turistákat szállítanak hajókázni, búvárkodni. Az asszonyok sütnek-főznek, felszolgálnak, esetleg kis boltjaikban üldögélnek.  A gyerekek 1óra környékén érnek haza a suliból: a nagyobbak kibelezett dobbal üvöltő motorokkal, a kisebbek teherautók platójára tömörítve. Este a falu nem vendéglátásból élő része aktív szociális életet él, kisebb-nagyobb csoportokban bandáznak mindenfelé.

Több építkezés is folyik, házak, hotelek, éttermek, üzletek készülnek kalákában. Mindenki ért itt mindenhez egy kicsit, de van még mit tanulniuk: az iparosmunkák csálék, repedezettek, a csapok lógnak, a kilincsek lötyögnek, az ablaktáblák reteszei sehol sem stimmelnek a lyukba. Az autók-motorok is a 'kreatív" berhelésről tanuskodnak. Autóikkal sem közlekednek túl kulturáltan (a gyalogosra nincsenek tekintettel, aki "nagyobb", annak van elsőbbsége). A sok motorosra viszont eszméletlenül vigyáznak, nem váltanak sávot hirtelen, nem száguldoznak.

A minap ebéd közben a melletünk levő építkezésen egy teherautó sofőrje kicsit elszámította a manővert, és tengelyig süllyedt a homokba. Volt nagy óbégatás, a asszonyok pillanatokon belül leosztották a férfinépet, hogyan kellene a teherautóval manőverezni. A hölgyeknek egyébként van is joguk beleszólni: az építkező csapat felét ugyanis ők teszik ki, cipelik a vödröket, a nálunk használt téglától nagyobb építőelemből 4-5 darabot is elszállítanak a fejükön

Délután a parton a már ismerős kiskölykökkel haverkodtunk és bohóckodtunk egy adagot. Már lent voltak a parton, mikor érkeztünk, boldog kiabálással üdvözöltek minket.

Holnap ismét hosszabb útra vállalkozunk: a sziget legdélebbi részéről szeretnénk köszönni az Indiai-óceánnak.

32. nap Amed - Toya Bungkah

A kora reggel már úton talált minket: az előző napokban ugyanis elegendő energiát gyűjtöttünk össze, hogy egy nagyobb túrát bevállaljunk. Kezdésként végigkanyarogtunk a tenger menti, rossz minőségű utakon, hogy bepillantsunk a külföldiek által kevésbé látogatott faluk életébe. Amlapurában megálltunk reggelizni egy kis élelmiszerüzlet előtt (még Malajziában rákaptunk a szójatejre, kalácssal), majd a sziget belső részén lévő hegyek felé vettük az irányt.

Épphogy felkelt a nap, már úton voltunk

A helyi kölykök már kora reggel motorokon pózoltak hercig kis fejfedőjükben

Kis halászhajók vizipókszerűen lepik el a vizet

Készül a reggeli apának

Raftingra is van lehetőség bali hegyei közt

Reggeli áldás

Kekszet, máshol rizst, banánt raknak ki

Balinéz halászhajó

11 felé megérkeztünk Besakihba, mely a balinézek számára a legfontosabb vallási csomópont: egy 23 templomból álló együttes, mely az Agung hegy oldalába épült, több mint 1000 méter magasan. Sikeresen megbirkóztunk az össze-vissza hazudozó templommaffiával és vezető nélkül bementünk az állításuk szerint tiltott helyekre, ahol a figyelmeztetés ellenére valahogy mégsem volt zárt ünnepség.

Besakih

Hívő, fején az imához szükséges kellékek

Kissé kilógok a képből

Számtalan oltárt állítanak a templomok udvaraiban

Imádkozó hinduk

Gyerekek templomba menet

Festőműhely, a kutya tálalva

Ezután magasabbra, Bali legaktívabb vulkánja felfedezésére indultunk. A Batur az elmúlt évszázadban többször is kitört, füstöt, hamut és lávát okádva a környékre. Egy látványos, gigantikus méretű kaldera közepén pöffeszkedik, melyben a megegyező nevű tó és néhány merész falu is helyet kap.

Mivel a két túraútvonalat kezében tartja a vulkánmaffia (csak drága túravezetővel engednének a kráterhez), alternatív megközelítést eszeltem ki. A keleti oldalról támadtuk meg célunkat, földművesek kukorica, tök, és paprikaföldjei mentén gyilkolva szerencsétlen kis Hondát. A váltakozóan sziklás vagy süppedős homokos, Párizs - Dakar hangulatú földúton való motorozás iránt Ni lelkesedése mérsékelt maradt, de mégis kitartott annak ellenére is, hogy többször le kellett szállnia, hogy később immáron a laza lávatörmeléken felfele haladva nehogy felboruljunk. Végül többnyire a vulkán csúcsa és iránytű alapján tájékozódva, az értetlenül bámuló földművesek látványától kísérve megérkeztünk a tűzhányó alsóbb részein lévő bozótoshoz. Az alaposan megkínzott, poros és forró motort otthagytuk egy lakatlannak tűnő faház melletti dísznóólnál, majd gyalog mentünk tovább egy leginkább vadcsapásnak tűnő ösvényen a csúcs felé. Az útvonalat igyekeztünk megjegyezni, hogy vissza is találjunk a tanyák és földek átláthatatlan labirintusában letett motorhoz. Jókora mászást köetően, 3 óra felé pihenőt tartottunk a vulkán oldalában, ahol némi hezitálás után inkább visszafordultunk, felismervén, hogy a csúcs megmászása után ránksötétedne - ezt nem akartuk kockáztatni.

Batur és kisvulkánjai

Ni az általunk elért legmagasabb ponton a kalderában

Látkép a Baturról

A leereszkedés kalandos volt; a bejárt ösvényt rögtön elvesztve, szakadékokon és sűrű bozótosokon keresztül jöttünk a földekig, hogy aztán némi keresgélés után megleljük az időközben előkerült barátságos gazda földjén álló Hondát.

Már a motor elhagyása után 10 perccel szóltam Tominak, hogy a több száz kis viskó és ól közül a mienk megtalálása nem lesz olyan egyszerű. Benne még ekkor ez nem tudatosult, nem is foglalkozott ezzel a felvetésemmel. Ha fogadnom kellett volna, hogy valaha is, de leginkább még aznap megtaláljuk a motort, gondolkodás nélkül a nemre szavazok... De mivel én is szerettem volna látni a krátert, haladtunk tovább. 

Később azonban kiderült, nem emiatt kellett volna aggódnom.  Azt teljesen természetesnek találtam, hogy visszafordulásunkat követően két perc után már nem az "ismert" ösvényen haladtunk, viszont Tomi néhány perc elteltével egy hasadékba csúszott, csak két karjával tartotta meg magát. Míg én kisebb szívinfarktussal küzködve kérdeztem tőle, hogy van-e valami a lába alatt, ő felnézett rám és vigyorogva, csimpaszkodva közölte, hogy nincs. Én nem nagyon tudtam nevetni. Aztán valahogy kievickélt a hasadékból, melyhez én is lemásztam, és nagy nehezen átküzdöttem magam felette Tomi segítségével. 

Mikor már annyira eltévedtünk, hogy csapás sem volt, Tomi előre ment felderíteni, látóhatáromon kívülre. Csak a kis kalandunk után merte elmondani, hogy az egyik ilyen felderítése során ismét belecsúszott abba a szakadékba, amibe mi is leereszkedtünk valahogy, amikor az már "csak" jó tíz méteres volt. Csupán egy kis cserjében kapaszkodott meg. 

Batur lábához érve, kijutottunk a sűrű erdőből, bozótosból, és csodával határos módon a harmadik tákolmánynál megtaláltuk motorunkat. Nap végén közöltem, hogy legközelebb csak a "drága" túravezetővel, kitaposott ösvényen engedem el Őt vulkánt mászni. N

Hazafelé az északi part mentén jöttünk, persze ismét vastagon sötétben. 9 óra múlt, amikor 280 km megtétele után, holtfáradtan megérkeztünk. Vacsoráztunk, aztán beájultunk az ágyba.