Indonéz buszozás: állomás csak városokban van, - a nagyobb metropoliszokat kivéve - egyetlen darab. A buszon a sofőr leginkább csak a vezetéssel foglalkozik és egy meghatározott útvonalon halad, amelyen nincsenek megállók. 1 vagy 2 segédje van, akik a folyton nyitott ajtókon csimpaszkodva óbégatnak az út mellett állókra, jelezvén, hogy jön a busz. Ebben az utasvadászó tevékenységben a sofőr folyamatos dudálással segít - nehogy egy ügyfelet is elmulasszanak. Ha valaki int, szintén kajabálás, a sofőr csak lassít; ha nem öreg, vagy kisgyermekes anya az utas, akkor a segédek támogatásával felugrik. Ismét hangjelzés, a sofőr kovér gázt ad. A segédek egyébként nagyon előzékenyek, mindenkit karon fogva segítenek, a csomagokat átveszik, ide-oda pakolgatják, ki-behúzzák az ablakokat, kötözgetik a függönyöket, persze néha bealszanak egy időre valamenyik szabad helyen. A sofőrök mindegyike - bátran állíthatjuk egy hónapnyi, szinte folyamatos utazás után - láncdohányos és valami eszméletlen tempóban halad az ősöreg járgányokkal. Budapesten minden utas feljelentené őket. A buszok általában iszonyat zajosak és a nyitott ajtók miatt huzatosak, füldugó melegen ajánlott.
A "pihenőben", amely távolsági buszok esetében 10-20 perc is lehet, csak az első és az utolsó percben van lehetőség felszállni, ugyanis közben elözönlik az árusok a fedélzetet. Sült rizs és egyéb fóliázott ételek, Korán, gyümölcsök, üdítők, kifestőkönyvek, karkötők, meg a jóég tudja, mi van náluk. Elég arrogáns módon ajánlgatják a portékát; van, hogy bedobják az öledbe, vagy az orr alá nyomják olyan közelre, hogy csak bandzsítva tudod megnézni, mi is az áru.
A Surabayai buszállomáson megkerestük a Probolinggoba induló buszt, ahonnan 3órás zötykölődés után megérkeztünk a Jáva szerte legrosszabb hírű állomásra. A szokásosnál jóval kitartóbb és pofátlanabb kerítőembereket egy spanyol-uruguay párossal, erőnket egyesítve vertük vissza. Ezután megállapodtunk egy a vulkán melletti faluba, Cemoro Lawang-ba induló járatra, 700Ft-Rúpia/fő áron, melyből végül 1400 lett, mivel csak a csatlakozó svéd sráccal is csak 5 utas gyűlt össze - nem akartunk megszállni a mangójáról híres, egyébként érdektelen kis városkában. Majdnem este 8 óra és koromsötét volt, mire megérkeztünk a faluba, ahol még a helyiek egy új rendeletre hivatkozva lehúztak minket 3500 Ft-Rúpiával a nemzeti park terülére való belépésért cserébe.
A szokásos körbejárás után, a hideg, 2000 méteren fekvő faluban találtunk melegvizes szállást (mindkettőnk egészsége érzi már a sok utazást, légkondit, idegen baktériumokat).
Este egy kedves helyi mama kifőzdéjében a többi utazóval beszélgetve bedobtunk egy Nasi Gorenget és az időközben sztárrá vált tejes teát. Közben megismerkedtünk egy amerikai párral, aki korábbi vállalkozását az E-Baynek eladva utazgat szerte a világban. A lányt Balin medúzák csipkedték össze, de alaposan; reméljük, nekünk nem lesz ilyenben részünk.
Holnap hajnal 2kor kelünk, még sötétben megmásszuk a vulkánt, hogy a napfelkeltét már onnan élvezhessük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése