Ni megtanult motorozni, jobban mondva megtette az első lépéseket a soha véget nem érő úton a kis poros Honda nyergében. Elmagyaráztam neki az alapokat, aztán több nap is vezetett egy kicsit. A 37. nap végére már elég határozottan kanyargott a víz feletti dimbes-dombos kis úton, előzgette a falusiakat, míg én a háta mögött kapaszkodtam. Megfigyeltem: a menetszél valahogy mindig széles mosolyra húzta száját, remélem nem fázott meg a kis foga. :-)
Este összepakoltunk, elbúcsúztunk a balinéz ismerősöktől. A tengerparton megismert gyerekek kaptak egy kis csokit, igaz, utolsó nap csak az egyikőjük volt a parton, így ő játszotta a futár szerepet - reméljük nem ette meg az összeset. :-)
Holnap visszamegyünk Kutába, hogy közelebb legyünk a reptérhez a másnapi indulás miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése