A kora reggel már úton talált minket: az előző napokban ugyanis elegendő energiát gyűjtöttünk össze, hogy egy nagyobb túrát bevállaljunk. Kezdésként végigkanyarogtunk a tenger menti, rossz minőségű utakon, hogy bepillantsunk a külföldiek által kevésbé látogatott faluk életébe. Amlapurában megálltunk reggelizni egy kis élelmiszerüzlet előtt (még Malajziában rákaptunk a szójatejre, kalácssal), majd a sziget belső részén lévő hegyek felé vettük az irányt.
 |
Épphogy felkelt a nap, már úton voltunk |
 |
A helyi kölykök már kora reggel motorokon pózoltak hercig kis fejfedőjükben |
 |
Kis halászhajók vizipókszerűen lepik el a vizet |
 |
Készül a reggeli apának |
 |
Raftingra is van lehetőség bali hegyei közt |
 |
Reggeli áldás |
 |
Kekszet, máshol rizst, banánt raknak ki |
 |
Balinéz halászhajó |
11 felé megérkeztünk Besakihba, mely a balinézek számára a legfontosabb vallási csomópont: egy 23 templomból álló együttes, mely az Agung hegy oldalába épült, több mint 1000 méter magasan. Sikeresen megbirkóztunk az össze-vissza hazudozó templommaffiával és vezető nélkül bementünk az állításuk szerint tiltott helyekre, ahol a figyelmeztetés ellenére valahogy mégsem volt zárt ünnepség.
 |
Besakih |
 |
Hívő, fején az imához szükséges kellékek |
 |
Kissé kilógok a képből |
 |
Számtalan oltárt állítanak a templomok udvaraiban |
 |
Imádkozó hinduk |
 |
Gyerekek templomba menet |
 |
Festőműhely, a kutya tálalva |
Ezután magasabbra, Bali legaktívabb vulkánja felfedezésére indultunk. A Batur az elmúlt évszázadban többször is kitört, füstöt, hamut és lávát okádva a környékre. Egy látványos, gigantikus méretű kaldera közepén pöffeszkedik, melyben a megegyező nevű tó és néhány merész falu is helyet kap.
Mivel a két túraútvonalat kezében tartja a vulkánmaffia (csak drága túravezetővel engednének a kráterhez), alternatív megközelítést eszeltem ki. A keleti oldalról támadtuk meg célunkat, földművesek kukorica, tök, és paprikaföldjei mentén gyilkolva szerencsétlen kis Hondát. A váltakozóan sziklás vagy süppedős homokos, Párizs - Dakar hangulatú földúton való motorozás iránt Ni lelkesedése mérsékelt maradt, de mégis kitartott annak ellenére is, hogy többször le kellett szállnia, hogy később immáron a laza lávatörmeléken felfele haladva nehogy felboruljunk. Végül többnyire a vulkán csúcsa és iránytű alapján tájékozódva, az értetlenül bámuló földművesek látványától kísérve megérkeztünk a tűzhányó alsóbb részein lévő bozótoshoz. Az alaposan megkínzott, poros és forró motort otthagytuk egy lakatlannak tűnő faház melletti dísznóólnál, majd gyalog mentünk tovább egy leginkább vadcsapásnak tűnő ösvényen a csúcs felé. Az útvonalat igyekeztünk megjegyezni, hogy vissza is találjunk a tanyák és földek átláthatatlan labirintusában letett motorhoz. Jókora mászást köetően, 3 óra felé pihenőt tartottunk a vulkán oldalában, ahol némi hezitálás után inkább visszafordultunk, felismervén, hogy a csúcs megmászása után ránksötétedne - ezt nem akartuk kockáztatni.
 |
Batur és kisvulkánjai |
 |
Ni az általunk elért legmagasabb ponton a kalderában |
 |
Látkép a Baturról |
A leereszkedés kalandos volt; a bejárt ösvényt rögtön elvesztve, szakadékokon és sűrű bozótosokon keresztül jöttünk a földekig, hogy aztán némi keresgélés után megleljük az időközben előkerült barátságos gazda földjén álló Hondát.
Már a motor elhagyása után 10 perccel szóltam Tominak, hogy a több száz kis viskó és ól közül a mienk megtalálása nem lesz olyan egyszerű. Benne még ekkor ez nem tudatosult, nem is foglalkozott ezzel a felvetésemmel. Ha fogadnom kellett volna, hogy valaha is, de leginkább még aznap megtaláljuk a motort, gondolkodás nélkül a nemre szavazok... De mivel én is szerettem volna látni a krátert, haladtunk tovább.
Később azonban kiderült, nem emiatt kellett volna aggódnom. Azt teljesen természetesnek találtam, hogy visszafordulásunkat követően két perc után már nem az "ismert" ösvényen haladtunk, viszont Tomi néhány perc elteltével egy hasadékba csúszott, csak két karjával tartotta meg magát. Míg én kisebb szívinfarktussal küzködve kérdeztem tőle, hogy van-e valami a lába alatt, ő felnézett rám és vigyorogva, csimpaszkodva közölte, hogy nincs. Én nem nagyon tudtam nevetni. Aztán valahogy kievickélt a hasadékból, melyhez én is lemásztam, és nagy nehezen átküzdöttem magam felette Tomi segítségével.
Mikor már annyira eltévedtünk, hogy csapás sem volt, Tomi előre ment felderíteni, látóhatáromon kívülre. Csak a kis kalandunk után merte elmondani, hogy az egyik ilyen felderítése során ismét belecsúszott abba a szakadékba, amibe mi is leereszkedtünk valahogy, amikor az már "csak" jó tíz méteres volt. Csupán egy kis cserjében kapaszkodott meg.
Batur lábához érve, kijutottunk a sűrű erdőből, bozótosból, és csodával határos módon a harmadik tákolmánynál megtaláltuk motorunkat. Nap végén közöltem, hogy legközelebb csak a "drága" túravezetővel, kitaposott ösvényen engedem el Őt vulkánt mászni. N
Hazafelé az északi part mentén jöttünk, persze ismét vastagon sötétben. 9 óra múlt, amikor 280 km megtétele után, holtfáradtan megérkeztünk. Vacsoráztunk, aztán beájultunk az ágyba.