Malajzia, Indonézia - szőrmentén: 15. nap Bukit Lawang

Reggel gyors pakolás után, egy kis csapat: 6 utazó, valamint vezetőnk, Lias és 2 asszisztense, (Putra és Jack) elindultunk felfedezni a nemzeti parkot. A roppant párás időnek köszönhetően és a kétnapra pakolt hátizsák miatt igencsak melegünk volt, valamint a moszkítók és a pókok ellen viselt hosszú nadrág sem segített a helyzeten. Az út meredeken ívelt fel-le a dzsungelben, több alkalommal csak sziklákba és liánokba kapaszkodva tudtunk haladni, ahogy egyre beljebb hatoltunk az esőerdőbe.

Az erőfeszítés azonban gyorsan kifizetődött: találkoztunk egy nagy adag fehérfarkú majommal, akik bizonytalanul méregették csapatunkat.

Ezután az orángutánok keresésére indultunk. A túra lefoglalásakor a vezető nem tudta megigérni, hogy biztos találkozunk-e velük, de mindent megtettek a sikerért; Lias egy ponton elszalajtotta asszisztenseit, hogy derítsék fel a terepet. Putra és Jack rövidesen vissza is tértek, hogy van egy nőstény tőlünk tízpercnyire. Majdnem futottunk a sűrű aljnövényzetben, de megérkezésünkkor csalódnunk kellett; addigra ugyanis egészen magasra mászott és eltakarta a lombnövényzet, csak itt-ott látszott ki narancssárga szőrzete. Hosszú várakozás után (hátha lejjebb jön) továbbindultunk, még mélyebbre a dzsungelbe, a hegyen felfelé.

Vezetőink közben sokat meséltek. 7000 orángután él szabadon a világon (csak Indonéziában honos), azonban a tendencia csökkenő, az erdők irtása miatt. A nemzeti park ezen részén kb. 30 példány van, mely félvad (fogságból kiszabadított és az erdőbe visszaszoktatott) és vad egyedekből áll. Magányosan él, csak párosodáskor és kölykeikkel láthattunk egyszere kettőt együtt. A fáról a tigrisek miatt általában nem mászik le, élete nagy részét a magasban tölti. Arcát lapulevelekkel takarja el, ha esik az eső, mivel ha az vizes lesz, könnyen megbetegszik.

Aztán végre testközelből is sikerült találkoznunk egy nősténnyel, aki puszit is küldött a csapatnak, de lemásznia nem akaródzott, majd egy hímmel, aki elegáns nemtörődőmséggel szemlélt minket.

Egy rövid mászás után jól megérdemelt ebédidőnk következett. A vezető asszisztensei hátizsákukból előkapkodták a Nasi Goreng - feltehetően előkészített - hozzávalóit, tűzön megmelegítették és egy banánlevelekkel kibélelt papíron tálalták. A Nasi Goreng tulajdonképpen pirított rizs, zöldségekkel és tojással, melyhez desszertként friss ananász, mandarin és maracuja járt. Természetesen indonéz szokás szerint, kézzel ettünk.

A két oráng-után és ebédünk után továbbindultunk, ismét nehéz terep következett. Egyszercsak vezetőink idegesek lettek. Szuma útjába kerültünk, aki agresszivitásáról híres a környéken, egyszer ugyanis egy embert elragadott, aki szerencsére nem halt meg. (Az orángután többször erősebb az embernél, üt és harapásával képes a csontokat is eltörni egyben; az is előfordult, hogy az elkapott áldozatot a fára cipelte, majd lehajította.) Szuma pedig épp kölykével volt, igy kifejezetten figyelni kellett rá. Mivel a szűk hegygerincen át kellett kelnünk, Putra és Jack gyümölcsökkel vonták el figyelmét, míg elhaladtunk a közelében.

Szumánál van egy vadabb példány is, Minah, akinek a számlájára több súlyos harapás is írható, vele azonban nem találkoztunk.

Hosszú és a maláj esőerdőben tett utunkhoz hasonló kimerítő, de veszélyesebb mászás (többször csak egymást segítve tudtunk haladni) és a folyón való átgázolás után megérkeztünk táborhelyünkre. Festői környezetben, spártai körülmények között töltöttük az estét.

Jack, avagy "Gigolo"

"Gumikenu" a parton

Fekhely

A helyiek komoly vacsorát raktak össze nekünk, hozott alapanyagokból, a folyó vizéből főzve. Este sok beszélgetés és hülyéskedés után aludni tértünk sátortákolmányunkba.