Éjszaka megint az egér miatt kellett riadót fújnom. Tomi ezúttal aktívabban, orángutánokat megszégyenítö dübörgéssel, karcsapkodással és huhogással űzte el az egeret, miután gyorsan kipattant az ágyból. Sajnos a siker csak ideiglenes volt, ugyanis amint visszafeküdt, az egér - szerintem társaival - tèrt vissza, mivel a szoba minden szegletèből ès falából mocorgást hallottam. Így éjszaka nekem nem sok alvás jutott. A fejlámpa sem segített, csak a hajnal. N.
A nap nagy részében féloldalasan ülve (gyógyult a hátsóm) bámultam a tavat. Ni sem volt tevékeny, a mobilomon szöszögött. Mindössze egy órányi sétára telt ma energiánkból.
Mindketten egy életre szóló élménnyel hagyjuk hátra a Toba tavat és varázslatos népét. Nem túlzás azt állítani: szégyelljük magunkat, hogy mindezért csepébe aprópénzt adtunk (fizettünk) mindössze. A batakok materiálisan rettentő szegények ugyan, de lelkileg teljes és gazdag életet élnek, erről megyőződhettünk: a mosoly mindig automatikusan és szívből jött. A közösség erős: esténként mindenki a templomokban és kocsmákban összegyülve beszélgetett.
Jellemző: Délelőtt komoly szél kerekedett. Lefelé menet a faházból zengő nevetésre lettem figyelmes. Mikor leértem, a batak személyzet nagy részét az étterem mögött találtam. Az erősebb széllökések ugyanis annyira megrázta az étterem felé nyúló mangófát, hogy az érett gyümölcsök a tetőn pattanva az összegyűlt szakácsok, felszolgálók, kertészek és recepciósok irányába estek. Az ezekért folyó játékos verseny iszonyatos szórakozást jelentett az egyszerű emberek számukra. Az arra járó vendégeket is invitálták mosolyogva: beálltam hát én is. Mikor elég mangót halásztam el az orruk elől, (na jó, bevallom, néhányat kedvesen ők is kezembe nyomtak) még a naptól melegen felfaltuk Ni-vel.
Holnap nemcsak Samosirt, de az esti fapaddal Szumátrát is magunk mögött hagyjuk.
Úticél: Jakarta, Jáva szigete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése