Malajzia, Indonézia - szőrmentén: 14. nap Kuala Lumpur

Jó 2óra alvás után hajnal 3:30kor keltünk. Pontban 4órakor már kinn voltunk a buszmegállóban, ahonnan 70perc utazás után megérkeztünk Kuala Lumpur LCC termináljára. A becsekkolás gyorsan ment, percek alatt a gépen voltunk és 40perc repülés után, helyi idő szerint 8órakor megérkeztünk Indonéziába, Szumátra szigetére, Medan városába.

Rögtön lehetett érezni, hogy egy szegény ország repülőterén vagyunk. A "terminálon" dohányzó határőrök, bürokratikus ügyintézés (egy ablak vízum, másik ablak bevándorlási hivatal, harmadik útlevélkezelés, ráadásként egy határőr szedegette össze a vámpapírokat), valamint egy rozoga mobil csomagröntgen.

A reptér parkolójában a taxisofőrök ránk szálltak, mint légy a sz@rra. Habár nem drága a viteldíj (1400 Ft Rupiában), én a legolcsóbb megoldást kerestük: a becakot. A becak egy motor, melyhez egy alig kétszemélyes, összebarmolt oldalkocsi (nincs két egyforma) van erősítve. Ugyan a becakosokat nem engedik be a reptér területére, de mi nem voltunk restek kimenni hozzájuk. :-) A megalkudott viteldíj Bengbenggel (legalábbis azt mondta, így hívják) 460 Ft, Rupiában. (Míg Tomi rúpiát váltott, hogy kifizethessük szegény Bengbenget, aki nem tudott visszaadni, addig engem Beng egy ismeretlen, arra kószáló arccal indonézül próbált tanítani, kevés sikerrel. N.)

Figyeld az arcot hátul!

A városközpontban egy felejthető mecset megtekintése és moszkítógyilkosok beszerzése után, a becakemberek, taxisok, motorosok és autósok szüntelen kiabálása-hívogatása ellenére (na jó alkudoztam velük, de sikertelenül) megkerestük a helyijáratot, a másik híres közlekedési alkalmatosságot errefelé: az opeletet. Az opelet a helyi BKV, a 2milliós nagyváros egyetlen tömegközlekedési lehetősége. Egy minibusz, mely kisebb a mi kisbuszainknál és tulajdonképp teherszállítóból van átalakítva néhány paddal személyszállításra. Annyi van belőle, mint a szemét. Viteldíj: 460 Ft-Rupia, kettőnknek. (Ha még 5 percig tovább kutattunk volna olcsó becakos bácsik után, biztos megint rám tört volna a rosszullét, ezúttal a szmog miatt. Nem is értem, hogy az itt lakók - elsősorban gyerekek - szervezete hogy és meddig képes elviselni mindezt. N.)

Nem épp új járgányok

15-en utaztunk benne egyszerre

A buszállomáson rögtön rátalálva a dzsungel melletti kis faluba, Bukit Lawang felé igyekvő járatra, el is kezdtük 3órás utunkat. Medan közlekedése akció-horror kategória. Tengernyi minibusz, teherkocsi, motoros, káosz és eddig soha nem tapasztalt szmog. Az út a faluba iszonyat kátyús, néhol hiányos, de legalább zsúfolt volt, relaxációként sofőrünk folyamatosan dudálva, motorozó kisgyerekeket leszorítva előzött.

Megérkezésünk előtt néhány kilométerrel már beszállt hozzánk egy helyi fiatalember, kisfiával. Bemutatkozása után kiderült, hogy történetesen épp túravezető, véletlenül több szálláson is van ismerőse és ha már ilyen jól elbeszélgettünk, szívesen válallja a kétnapos túránkat. Néhány füllentéssel gyorsan leráztuk. Az ilyen véletlenek célja az, hogy az utazókat már a faluba való beérkezés előtt behálózzák, drágábban eladva a túrát és a szállást, mint a valós piaci ár.

Némi keresés után 1200 Ft-Rúpiáért a folyó mellett a falu szívében találtunk szállást és túrát is.

(Vacsoránk egy helyi ètelkülönlegesség, a szumátrai Redang csirke volt, melyet én választottam Lias, a túravezetőnk tanácsára és Tomi budget-ének rovására:-), mivel az csaknem a szállásunk egy éjszakai árával ért fel. N.)